Stílustanácsadóként jó ideje foglalkozom a megjelenéssel, kikerülhetetlen hát, hogy sokat beszélgessek a témáról. Így az sem csoda, ha hazánkba látogató, vagy itt élő külföldiektől újra és újra eljut hozzám az a megállapítás, hogy a magyar férfiak, üzletemberek megjelenése nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, mondhatni siralmas.

A jó sorsom úgy hozta, hogy sok, kifejezetten a közép- és kisvállalkozói réteg számára rendezett eseményen vehetek részt. Be kell vallanom, hogy ezek az alkalmak számomra felérnek egy túlélő-show-val. Mintha egy olyan szigetre cseppentem volna, ahol az őslakosság felhasználná a megtévesztés összes lehető eszközét annak érdekében, hogy a szigetre érkező turista nehogy rájöjjön, hogy ők sikeresek, elismertek, tehetségesek és kreatívak.

Milyen álcákat vetnek be ehhez? A sziget lakói roppant találékonyak.

Csak hogy néhány öltözéket említsek: a nosztalgikus érettségi öltöny a középkorú vállalkozón, aki közben „megemberesedett”, a „tiszta élő műszál” fekete öltöny, amely élete végéig szolgál, hiszen akkora, hogy minden irányban belenőhet; a kinyúlt, formájukat vesztett zakók és nadrágok, leevett, kibolyhosodott, rosszul megkötött nyakkendők, a felkunkorodó inggallé­rok; a sáros, ápolatlan, kitaposott cipők.

Ott vannak például a „szürke eminenciások”, akik agyonfakult drappok, barnák és szürkék kelkáposzta-főzelék színű egyvelegét viselik, hogy inkább az unalmas, egyhangú átlagosság érzetét sugározzák. És ott vannak még az ízléstelenségi viszketegségben szenvedő paradicsommadarak, akik valószínűleg egy az egyben átvették egy vidéki Skála áruház visszamaradt férfikonfekció-készletét a ‘80-as évekből, és most bordó-mustár-palackzöld öltönyökben és harsány, nagymintás nyakkendőkben tévesztik meg az arra járót.

Ezt kell nekem, mint üzleti stílustanácsadónak minden alkalommal a kínok kínjai között túlélnem. Kedves szigetlakók, uraim, önöknek nagyon nehéz dolguk van! Nap mint nap úgy kell bizonyítaniuk a meglévő és jövendő üzleti partnerek, munkatársak és az üzleti élet résztvevői előtt hitelességüket, rátermettségüket, megbízhatóságukat, hogy a megjelenésükkel egyáltalán nem támogatják ezt, sőt kifejezetten ez ellen dolgoznak.

Pedig a jó megjelenés, az öltözködés egy olyan nyelv, amelyet ha elsajátítanak, beszél önök helyett, mielőtt megszólalnának. Ajtókat nyit meg, tiszteletet ébreszt, elismerést vív ki. Ez különösen fontos manapság, amikor mindenki a bizalmi válságot rebesgeti, amikor a jó referenciának gyakran nagyobb ereje van, mint a legtrükkösebben kitervelt marketingkampánynak. Ugyanis az öltözet maga is referencia. Ezért van a multiknál dress-code (egyfajta írott öltözködési szabályzat), hogy a dolgozó ne kelthessen nemkívánatos érzéseket az ügyfelekben.

Tőlünk nyugatra tudják ezt már rég a politikusok, bankárok, ügyvé­dek, mindazok, akiknél első rangú szempont az ügyfél bizalmának elnyerése. Magyarországon az elmúlt rendszerben úri huncutságnak tekintették, ha egy férfi adott a megjelenésére (egyedül a nők értékelték a jólöltözöttséget politikai érától függetlenül). Sajnos ennek a mai napig érezni a hatását, hiszen felnőtt egy-két generáció, akiket erre már nem neveltek, a jólöltözöttség nem tartozott az alapműveltséghez, és vannak, akik még mindig piperkőcségnek tartják.

Erre azonban nem lehet a végtelenségig hivatkozni. Az öltözködés, ha úgy tetszik, egyike a legütősebb harci eszközöknek egy vállalkozó arzenáljában.

Miért ne állítanák csatasorba ezt a fegyvert a magyar vállalkozók?
Az Üzlettárs magazin ez évi szá­maiban abban fogok önöknek segíteni, hogy elsajátíthassák a jólöltözöttség alapjait, megismerhessenek egyszerűen megtanulható öltözködési szabályokat.Meglátják, nem ördöngösség, az eredmény pedig sokszorosan megéri majd!

Szemem előtt egy szebb közeljövő lebeg, amikor egy kkv-találkozó szigetén nem a „túlélésért” kell majd küzdenem, hanem élvezni tudom a „nyaralást”!

Jó megjelenést kívánok!