Úgy néz ki, a borról szóló könyvek kiadása lassan utoléri a bortermelés volumenét. Ha borkönyviparról még korai is lenne beszélni, annyi elmondható, hogy széles választékból tájékozódhat, aki nem éri be e rovat rendszeres olvasásával.
A minőségi kínálat – akárcsak a boroké – eleinte nem volt túl széles: ezért egy-egy karcsúbb, jó szerkezetű, a borról viszonylag sok információt adó könyvecskét is örömmel forgathattunk, ahogy tíz éve ünnepelni tudtunk karcsú, jó szerkezetű, a szőlőből viszonylag sok információt megőrző bikavéreket is.
A könyvpiac alighanem minden országban protekcionista valamelyest: a ritka nemzetközi bestsellereknél természetesen mindenki jóval több magyar sikerszerzőt tudna felsorolni (Vavyan Fable-től Leslie L. Lawrence-en át Esterházy Péterig és Vámos Miklósig). Mindez a borokra is igaz, csak fokozottabban. Nemrég – a Wunderlich Médiaklub szervezésében – konferenciát tartottak Villány jövőjéről. Malatinszky Csaba is épp azt emelte ki előadásában, hogy a piac protekcionizmusa miatt oly nagy a túlkereslet, oly kevés az emlékezetes bor, és oly magasak az árak.
Mindezidáig szinte egy kezünkön össze tudtuk számolni a komoly magyar borkönyveket: Alkonyi László Tokaj-albumai (főleg az első), A Mészáros–Rohály szerzőpáros „Terra benedictá”-ja, illetve „A tőkétől a pohárig”, Tamás Jenő és Tamás Ervin nemrég e hasábokon is méltatott kötete. Aztán több tucatnyi közepeske, folklorisztikus mesélgetés, végül a felháborító borblöffök, a gagyi talmi csillogása.
A „Terra benedicta” angolul is olvasható, Alkonyi Tokaj-albumai pedig eleve kétnyelvűek, de a legutóbbi időkig talán egyetlenegy olyan könyv született a magyar borokról, amelyet – helyi tapasztalatok birtokában – külföldi szakértő írt. (Kár, hogy ennek, Alex Liddle „The Wines of Hungary” című kötetének mind fordítása, mind külalakja méltatlan az eredetihez.)
Nos, itt a második! David Copp gyönyörű kivitelű kötetét csak az tudja igazán megbecsülni, aki tudja, hogy a külföldi szakemberek rendszerint milyen felületes ismeretekkel rendelkeznek a magyar borokat illetően. Nagyszabású és szórakoztató könyvében – később részletesen is lesz róla szó – még Christian Callec is azt írja: „A magyar borászati törvények rendkívül szigorúak a származási hely, a szőlőfajta megválasztása és a talaj kérdésében.” Az ember csak találgathatja, hogy a szerző mire gondol. (Ahogy a kötetben reprodukált címkék láttán is úgy tűnik, mintha a Brilliant Holding valami meghatározó pincészet lenne – amint a kiváló Vylyan három és nem különben kitűnő, bár mostanában magáról kevesebbet hallató Polgár pincészet négy címkéjét is sokallom.)
A „Hungary: Its Fine Wines and Winemakers” a mindent saját szemével látó és saját szájával megkóstoló, Magyarország boraiba szerelmes szakértő vallomása. A szerző szemét azonban nem homályosítják el hazai vonzalmaink, elfogultságaink vagy tévedéseink. Bár sok borászról ír a személyes ismerős hangján, ő nem a magyar borkészítőkbe, hanem a borokba szeretett bele. Csak így lehetséges, hogy kritikáiban is méltányos, dicséreteiben is higgadt. Külföldön óriási szolgálatot tehet a magyar borászatnak, de kérdései itthon is érvényesek Arra a kérdésre például, hogy hogyan bírja majd Magyarország a globális versenyt, válasza a következő: jó minőségű hazai – főleg fehér – fajták, illetve világfajtákból készült cuvée-k. (Bizonyára az említett Villányi konferencián is lett volna néhány megszívlelendő szava.)
A már említett Callec-könyv, „A bor nagy enciklopédiája” impozáns összefoglalása szinte mindennek, amit a borról tudni érdemes, de fejben tartani teljességgel lehetetlen. Jancis Robinson „Boriskolá”-jával (erről a kötetről bővebben a „Fülszöveg” rovatban) egyidejűleg jelent meg, egyazon a kiadónál. Robinson hangja közvetlenebb, de Callec sem kevésbé személyes. Ez utóbbi mindenesetre – hagyományosabb módon – részletesebb a világ borvidékeinek taglalásában (bár szemlélete – borokról szólva ez némileg különösen hangzik – Németalföld-központú), Robinson viszont aprólékosabban mutatja be a szőlőfajtákat. Mindkét kötet érdekes, hasznos és kivitelében is különösen igényes. Már csak ezért is gondosabb munkát érdemeltek volna a fordítók részéről.

*A fordítás speciális édes tokaji borfajta. Úgy készül, hogy az aszú kipréselt törkölyét ismét felöntik friss borral.