Ha valaki még emlékszik, legutóbbi számunkban „Az év borásza” választás előtt megtippeltük a győztest. Tévedtünk. Nem hittük volna, hogy Garamvári Vencelnek sikerül a címegyesítés, azaz „Az év pincészete” mellé még megszerezni „Az év borásza” címet is. Gratulálunk! Hogy most mégsem a Garamvári Szőlőbirtok, illetve a Chateau Vincent pezsgőcsalád bemutatásával folytatjuk, annak csupán az az oka, hogy ezt már idejekorán megtettük: érdeklődő olvasóinknak azt javasoljuk, hogy keressenek rá a borász nevére lapunk internetes Tudástárában.
Amivel viszont folytatjuk, az nem más, mint a 2007-es Borkalauz. „Hogyan? – vethetné szememre a figyelmes olvasó. – Hiszen arról már tavaly is írt!” Nos igen, de a Rohály Gábor–Mészáros Gabriella szerzőpáros almanachja olyan, mint maga a bor: minden évjárata érdekes. Igaz, nem mindig változik akkorát, mint idén, amikor is nemcsak a külseje újult meg, hanem a tipográfiája is. A kezdetektől eltelt tizenkét év után ideje is volt a ráncfelvarrásnak: az új szedés sokkal kiegyensúlyozottabb, az úgynevezett kenyérszövegben (ami ez esetben tulajdonképpen: borszöveg) alkalmazott sans-serif, vagyis talpatlan betűtípus merész, de meggyőző választás. Az illusztrációkkal kissé szeszélyesen bántak: a Mátrai borvidékről szóló egyik oldalt kalotaszegi kapu rajza díszíti, Villánynál pedig egy zalai pecsét tűnik fel. „Na jó – vetheti közbe az előbb már idézett türelmetlen olvasó –, de tartalmilag milyen a könyv?” Mint mindig: informatív, hasznos, megbízható, mégis izgalmas – sőt még stílusa is van. Olykor közvetlen: „Nagy formátumú bor, de még lehet tegezni”, máskor némileg ijesztően szakszerű: „Egyensúlya balra billenő, maszkulin jellegű bort igazol”. Szinte szóra sem érdemes fenntartásaim ellenére – ismét: lásd lapunk internetes Tudástárát – csak ajánlani tudom. (…Most egy pillanatra direkt megpróbáltam nem ajánlani, de egyszerűen nem ment.)
Nem is tudom, képzeletbeli olvasóm mit vág a fejemhez, annak tudatában, hogy a könyv után egyenesen egy filmről lesz szó. Herendi Gábor „Lorá”-ja azért kerülhet a borrovatba, mert a címszereplő borszakértő. A sztori szerint Kertész Lora alig titkoltan a Monarchia alkalmazottja – az egyik kedves jelenetben azzal égeti le az okvetetlenkedő sznobot, hogy ízről, illatról és tapintásról(!) vakon is felismeri a Nimród III-at.
A rendező szerint a film szomorú vígjáték. A szomorúságot a történet és a főszereplők (Lucia Brawley, Nagy Péter, Fekete Ernő, Szamosi Zsófia) hozzák, a komédiát a nagyszerű epizodisták, a temetőőr nyúlfarknyinál is semmibb kis szerepében is brillírozó Badár Sándor, a Schütz Ila alakította takarítónő „Valami Amerika”- beli sikerét csaknem megismétlő Lázár Kati, az ezúttal igen meggyőzően ellenszenves Csuja Imre és különösen az apa összetett alakításával szinte főszereplővé emelkedő Lukáts Andor. Elismerésre méltó, ahogy sikerei birtokában Herendi mindig a járatlan utat keresi: a „Valami Amerika” és az egészen más „Magyar vándor” után ismét teljesen új műfajban próbálja ki magát. (Nem lepődnék meg, ha legközelebb sci-fit rendezne.)
Végül egy szomorú hír: akit eddig Ványi László séf és Szűcs Árpád főcukrász kreativitása csábított Pesten a Taverna szálló éttermébe, az jobb, ha új törzshely után néz. A szállodának otthont adó étterem új tulajdonoshoz került: a szakemberek – ahogy a menedzsment is – más-más helyen folytatják (a séf a Gundelnél, a főcukrász a Greshamben).
A legutóbbi BorART Klub nagyszerű búcsú volt. Balla Géza remek Arad-hegyaljai borai – köztük az ismét méltán híres „vörös aszú” – és a melléjük komponált menüsort végigkóstolva csak örülhetünk, hogy a klubot annak alapítói (máshol és máskor) – folytatni kívánják.
BorArt Klub és Balla Géza: aki többet akar tudni róluk, azoknak ismét a Tudástárat ajánlom:
www.azuzlettars. hu.